„Az elmúlt évtized tanulsága, hogy legfontosabb életfeltételeink, lelki és anyagi fejlődésünk ügyében csak arra számíthatunk, amit – új barátaink és szövetségeseink támogatásával ugyan, de – magunknak harcolunk ki.
Különösen alátámasztja ezt a tanulságot a Székelyföldnek Románia EU-csatlakozását követő időszakban szerzett tapasztalata. A történelmi székely székeket tartalmazó megyék a közép-romániai fejlesztési régióba kerültek. Lakosságuk arra számíthatott, hogy az Unió célkitűzéseinek megfelelően felzárkózhatnak a fejlettebb vidékek szintjére, új munkahelyek létesülnek, a fiatalok megtalálják számításukat a szülőhelyükön, végső soron a térség megőrizheti nemzeti, kulturális identitását. Ehhez képest 2008 és 2013 között Kovászna megye egy főre eső GDP-je mindössze 1,7%-kal nőtt, ami gyakorlatilag elkeserítő stagnálást jelent. Hargita és Maros megye magyarlakta részein sem sokkal rózsásabb a helyzet, szemben az azonos fejlesztési régióban található Brassó, Szeben és Fehér megyékkel, melyek gazdasága – a bőkezűen juttatott uniós támogatásoknak köszönhetően – megugrott. A székelyek anyagi helyzete tehát román szomszédaikkal összehasonlításban sem ad okot optimizmusra, az Európai Unió régi tagállamaival összevetésben pedig kimondottan az európai integráció kudarcát vetíti előre.
A Székely Nemzeti Tanács felismerte, hogy e veszélyes folyamat az Európai Unió regionális támogatási politikájában gyökerezik, ezért az európai politikai színtéren kell megállítani azt. Külföldi szövetségeseivel összefogva európai polgári kezdeményezést hirdetett Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért címmel. A mozgalom a saját eredeti céljához kívánja visszatéríteni az Uniót annak kimondásával, hogy a támogatási politikában kiemelt figyelemmel kell kezelni azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő területektől. Az Európai Unió joga a lehetőségek széles tárházát biztosítja az elszegényedett régiók felemelésére: az EU intézményei jogszabályokat alkothatnak, illetve a meglévőket módosíthatják a célkitűzések, a támogatott területek és tevékenységek meghatározásának pontosítása, valamint az uniós pénzek elköltésének ellenőrzésére bevezetett mechanizmusok »finomhangolása« érdekében.”